Fedezd fel a Dunakanyart!

Minden országnak és azon belül, minden térségnek megvannak a maguk bakancslistás helyei, amelyet az életben legalább egyszer meg kell csodálnunk. Nem lehet ez másképp a lenyűgöző Dunakanyarban sem!

VISEGRÁD

Mátyás király városa

Visegrád már a középkorban is mind a magyarok, mind pedig az európaiak közkedvelt helye volt, és ez csak fokozódott a mai napig. A csúcsosodó hegyek, a sűrű erdők és a kanyargó Duna olyan környezetet és atmoszférát teremtenek, amit mindenképpen érdemes, legalább egyszer felkeresned! És ha már egyszer felkerested, akkor biztosan szeretnél majd visszatérni ide, hiszen a környék megannyi természeti csodát, kilátót, középkori épületet és programot rejt.

visegrád

TOP 8 látnivaló Visegárdon

Visegrád különlegessége onnan származik, hogy a középkorban a magyar királyok kedvelt rezidenciája volt. Ráadásul a város adottságaiból ered, hogy mind hadászati, mind kereskedelmi szempontból kiemelkedő helyet töltött be.

 

#1 Fellegvár, Visegrádi vár

Visegrád legismertebb látványossága a Fellegvár vagy más néven a Visegrádi vár. A vár egy ominózus építmény, mivel a Visegrádi-hegység csúcsától, a hegyoldalon végig, egészen a Duna partjáig húzódik. A vár a 13. században épült és a történelem során hosszú ideig jelentős szerepet töltött be a háborúk és hadjáratok során.

A várnak két része van. Az alsó vár és a fellegvár. A vár jól körüljárható és az épület is jól karbantartott. Belül pedig több kiállítást is megtekinthetsz. A kiállítások között van, ami a vár történelmével foglalkozik, a Szent-Korona itteni őrzéséről is többet tudhatsz meg, illetve a térség az erdő, vadászati és halászati gazdálkodásával is megismerkedhetsz.

Nyitvatartás

  • Március 1 – Március 29.: 09:00 – 17:00
  • Március 30 – Szeptember 30.: 09:00 – 18:00
  • Október 1 – Október 26.: 09:00 – 17:00
  • Október 27 – December 1.: 09:00 – 16:00
  • December 2 – December 23.: péntek-szombat-vasárnap 10:00 – 15:00
  • December 24 – ZÁRVA
  • December 25 – Január 8 – 10:00 – 16:00
  • Január 10 – Február 29.: péntek-szombat-vasárnap – 10:00 – 16:00

Belépők

  • Felnőtt: 1700 Ft
  • Diák/Nyugdíjas: 850 Ft
  • 6 év alatt 70 év felett: ingyenes

Visegrádi citadella

A Visegrádi citadella a Visegrádi vár része. A citadella általában a várak vagy városok szélébe épített erődítmény volt, amit a legjobban megerősítettek, hogy baj esetén még végső soron ide tudjanak menekülni a katonák és tartani tudják a várat vagy a várost az ellenséggel szemben. A citadellát többször is felújították és a vár részeként látogatható.

 

#2 Salamon torony

A Fellegvár után a következő megálló a Salamon-torony, ami az alsó várrendszerhez tartozik. A torony a gyakorlatban egy lakótorony volt, amit valószínűleg tévesen neveztek el Salamon-toronynak, mivel a torony még nem volt megépülve, amikor Salamon király ott raboskodott.

A torony számos rendezvénynek, lovagi tornának ad helyet egész évben. A toronyban is van két állandó kiállítás. Az egyik a visegrádi Királyi Palota XIV. századi díszkútja, a második pedig a Visegrád története az őskortól a XX. századig. A torony egyébként a fantasztikus panorámája miatt vált annyira közkedvelt helyszínné. Az épület 31 méter magas, ahonnan elképesztő kilátás nyílik a Duna-kanyarra.

Nyitvatartás

  • Május 1 – szeptember 30.
  • Szerda-Vasárnap: 09:00 – 17:00

Belépők

Kedvezményes (6-26 év között, 62-70 év között, legalább két 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozó)

  • Felnőtt belépő: 700 Ft
  • Kedvezményes jegy: 350 Ft
  • 6 év alatt és 70 év fölött jegy: ingyenes

 

#3 Királyi palota

A palota alapjait még Károly Róbert rakatta le a 14. században, és a fantasztikus környezet miatt, a későbbi uralkodók több ízben bővítették vagy éppen újították fel az épületet. A palota gótikus falai között újraélednek a reneszánsz mindennapok az ott található kiállításoknak köszönhetően. Az épületben öt állandó kiállítás van. Az Anjou-kori kőtár, a Visegrádi Királyi Palota története, egy Zsigmond-kori szobor, a Királyi konyha és a Corvin lakosztály is mind, mind segít, hogy beleképzeld magad Mátyás király vagy Aragóniai Beatrix helyébe.

Nyitvatartás

  • Március 1 – november 30.: 09:00 – 17:00 (hétfőn zárva)
  • December 1 – február 28.: 10:00 – 16:00 (hétfőn zárva)

Belépők

Kedvezményes (6-26 év között, 62-70 év között, legalább két 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozó)

  • Felnőtt: 1400 Ft
  • Kedvezményes jegy: 700 Ft
  • 6 év alatt és 70 év fölött: ingyenes

Megközelítés

A Királyi Palota Visegrád főterétől gyalog kb 45 percre található.

 

#4 Zsitvay kilátó

A vártól erdei úton és autóúton is el tudsz jutni a Nagyvillám tetejére, a Zsitvay-kilátóhoz. A Fellegvártól az Országos Kéktúra jelét követve, majd a kék háromszög jelzésű útra letérve, nagyjából 1 óra alatt a kilátónál lehetsz. Az útvonal könnyű túrának számít, a terep nem nehéz. De mivel a Zsitvay-kilátó Visegrád legmagasabban fekvő kilátója a maga 378 méterével, ezért néhol számíthatsz emelkedőkre.

A kilátót 1933-ban építették. Az épület tetején szemkápráztató panoráma vár. Nem csak a Dunakanyar csúcsait és völgyeit lehet látni, hanem tiszta időben akár a Pilisen keresztül, a Mátrán át, egészen a Zsámbéki medencéig. A táj beazonosítását pedig a kilátóban informatív ábrák segítik.

Nyitvatartás

  • Április 15-től október 15-ig: 10:00-18:00 / hétfőn zárva
  • Október 15-től április 15-ig: 10:00-16:00 / hétköznap zárva

Belépők

  • Felnőtt: 400 Ft
  • Nyugdíjas: 300 Ft
  • Gyerek (6-18 éves korig): 200 Ft
  • Gyerek (6 év alatt): ingyenes

Megközelítés

A Zsitvay kilátó Visegrád főterétől nagyjából 1,5 órára található gyalog.

 

#5 Pálinkamúzeum: Zugfőzde

A Zugfőzde Pálinkamúzeumban a magyarországi pálinkafőzés történetével és rejtelmeivel ismerkedhetsz meg, és az is kiderül, hogy mi köze van Visegrádnak a pálinkafőzéshez. A múzeum érdekessége, hogy egy interaktív bemutatón keresztül mindenki átélheti, hogy milyen volt a zugfőzés a való életben.

A múzeumban rendszeresen vannak programok is, többek között pálinkatúra, látványfőzdei látogatás és pálinka BOKSZ is. Ráadásul a nap végén pálinkareceptekkel és hozzávalókkal a zsebedben távozhatsz.

Nyitvatartás

  • Kedd – szombat: 14:00 – 18:00

Belépők

  • Felnőtt hegyek: 800 Ft
  • Gyerek, diák, nyugdíjas: 700 Ft

Megközelítés

Autóval kb 5-10 perc, gyalog nagyjából 40 perc az út.

 

#6 Bertényi Miklós Füvészkert

Visegrádról a méltán híres Telgárthy-réten át (ahol hétvégenként fürtökben ülnek a családok és párok) juthatsz el a Bertényi Miklós Füvészkertbe. A füvészkertet 1960-ban egy lelkes erdőmérnök hallgató álmodta meg. A kertben egymást érik a hatalmas luc – és vörösfenyők, aminek köszönhetően a csend és a nyugalom új szintjét tapasztalhatod meg.

A kert különlegessége, hogy a környező területhez képest itt teljesen más a növényzettel és mikroklímával találkozhatsz, illetve egy madártani tanösvényen megismerkedhetsz a térségben honos madarakkal.

Már a parkhoz vezető út is teli van érdekes látnivalókkal, mint az Ördögmalom-vízesés, a Magdolna-forrás és az Apátkúti patakok.

A kerthez pedig pár éve már tartozik egy étterem is, az Ördögmalom Étterem. Itt tudod megváltani a belépőt és kellemes madárcsicsergésben és a fák suhogását hallgatva pedig egy kávét is elfogyaszthatsz.

Nyitvatartás

  • November 1 – Március 15: 12:00 – 19:00  / csütörtök, péntek, szombat,  vasárnap
  • Március 15 – Május 1-ig: 12:00 -20:00 / hétfő, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap
  • Május 1 – Augusztus 31-ig: 12:00 – 20:00 / minden nap
  • Szeptember 1 – Október 31-ig: 12:00 – 20:00 / hétfő, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap

Belépők

  • Felnőtt: 1000 Ft
  • Diák, nyugdíjas: 500 Ft

Megközelítés

  • Autóval 15 perc
  • Gyalog kb 1 óra a Füvészkert és a központ között a távolság

 

#7 Gokart és Kalandpark

Ha nem lett volna elég az erdei túrázás, és még maradt energiád, akkor mindenképpen érdemes meglátogatni a kalandparkot és a gokart pályát. A Visegrád Gokart és Kalandpark a Visegrádi Felső Öböl után találod a 11-es főút mentén.

A szabadban egy hatalmas kalandpark terül el, ahol mindenki talál magának kihívást jelentő pályát. Ha pedig nem szereted a magaslati kihívásokat, akkor még mindig választhatod a gokartot. Rossz időre is van megoldás, ha véletlenül eleredne az eső, akkor sem kell aggódnod! Fedett helyen van lehetőséged kipróbálni a rally szimulátort, a léghokit, a csocsót, a dartsot és még rengeteg más játékot. És ha családdal utazol, akkor a gyerekek is biztosan odáig lesznek a hatalmas fa játszótértől vagy a water ball-tól.

Nyitvatartás

  • Hétfőtől – vasárnapig: 9:00-21:00

Belépők

  • Kalandpark Felnőtt: 3000 Ft / óra, az első óra, utána minden megkezdett óra 2.000 Ft
  • Kalandpark Gyerekjegy: 2000 Ft / óra
  • Biliárd: 1000 Ft / óra
  • Ping-pong: 5000 Ft/óra
  • Kosárlabda/Streetball: 1000 Ft/ óra
  • Csocsó: 100 Ft/ 10 golyó
  • Trambulin: 500 Ft / 5 perc
  • Water Ball: 1.000 Ft/ 5 perc

Gokart árak, pályabérlés

  • 6 gokarttal 90000 Ft /óra
  • 7 gokarttal 105000 Ft /óra
  • 8 gokarttal 120000 Ft /óra
  • 9 gokarttal 135000 Ft /óra
  • 10 gokarttal 150000 Ft /óra

Megközelítés

A kalandpark és a központ nagyjából 1 óra gyalog távolságra van. Autóval csak pár perc a 4-5 km-es út.

 

#8 Visegrád Bobpálya

A visegrádi bobpálya a visegrádi kirándulás elengedhetetlen állomása. A parkban két bobpálya van, amik egész évben borzasztó népszerűek. Az egyik egy nyári bob, a másik pedig egy alpesi bob. A két pálya ugyanazon az útvonalon halad végig, csak a bob típusában van eltérés. A pályákon 12 kanyar van, 35 méter szintkülönbség és 700 méter hosszú lesikló szakasz.

Nyitvatartás

Munkaszüneti  napokon a bob pálya eltérő nyitvatartással rendelkezhet.

  • Január 1 – Február 28: 11:00 – 16:00
  • Március 1 – Március 31: 11:00 – 16:00
  • Április 1 – Április 30: 11:00 – 17:00
  • Május 1 – Augusztus 31: 11:00 – 18:00
  • Szeptember 1 – Október 31: 11:00 – 17:00
  • November 1 – December 31: 11:00 – 16:00

Megközelítés

Autóval sokkal gyorsabban, gyalogosan pedig 1,5 óra alatt jutsz el Visegrád központjából a bob pályáig.

A cikkért köszönet trekhunt.com-nak!

Meghoztuk a kedved?